"Jóságos Ég!" gondolta magában a róka, miközben elrepült a varjú, "Ez egészen biztosan nem az én napom! Már a karmaimban volt a vacsorám, de hagytam kicsusszanni!"

Sóhajtozva és fejét rázva, lassan elkezdett visszaballagni az erdőbe.

Ekkortájt történt, hogy a medvének elhunyt a felesége, ezért siratókért kutatta át a vidéket. Először a farkassal találkozott.

Megszólította. "Elvesztettem a feleségemet, ezét olyanokat keresek, akik segítenének rendesen meggyászolni. Mond csak farkas, tudnál-e gyászolni?"

"Hogy én? Hát, hogy a viharba ne tudnék, csak hallgasd!"

A farkas az égre emelte az orrát, majd hangosan és hosszan vonyított.

"Látod?" mondta a medvének. "Nálamnál jobbat nem fogsz találni, aki erősebben tudná gyászolni a feleségedet."

Azonban a medve megrázta a fejét.

"Nem elég jó." Sóhajtotta. "Egyáltalán nem tetszik, ahogy siratod a holtat."

Tovább nézett a medve, így keresztezte az útját a mezei nyúl.

"Szép napot! Tudsz-e gyászolni? Mutasd meg, hogy megy neked a siratás!"

A nyúl reszketve nyüszített, mintha halottat kéne búcsúztatnia.

"Nem elég jó." Morogta a medve. "A te gyászod sem tetszik nekem."

Így elindult újra a medve, majd hamarosan beleütközött a rókába.

"Üdv! Elhalálozott a feleségem, ezért olyan valakit keresek, aki segítene tisztességesen meggyászolni. Tudsz-e siratni?"

"Én? Ki tudna jobban nálam?" Bizonygatta a róka "Ha én siratok valakit, akkor az ég is szomorú lesz! Mélységes bánattal és hosszan, mégis gyengéden szól belőlem a gyász! Hallgasd!" És a róka olyan szívszorító gyászba kezdett, hogy a szél is elhallgatott.

A róka azt jajgatta:

"Med! Med! Med!

A medve felesége a mennybe ment!

Lax! Lax! Lax!

Kezében az orsó többet nem fordulhat!

Szemek! Szemek! Szemek!

Többé nem sütnek azok a csodás kezek!

Lég! Lég! Lég!

Szemében a tűz többé nem ég!

Remegj! Remegj! Remegj!

Nincs többé öl, amiben szenderegj!

Sötét! Sötét! Sötét!

Hullassa mindenki a könnyét

A medve halott feleségéért!

Med! Med! Med!"

A medve teljesen meghatódott. "Gyönyörű! Gyönyörű!" Hüppögte a rókának. "Milyen jól ismerted őt! Menjünk a házamba, hogy gyászolhassunk még! Milyen gyönyörű siratás a tiéd!"

A róka elment a medve otthonába. Az elhunyt feleséget egy lócára volt fektetve a konyhában. "Most gyászolj felette, míg én zabkását készítek."

"Nem, nem!" Mondta a róka. "Itt nem tudok gyászolni! Füstös az egész szoba, így pillanatok alatt tönkremegy a hangom! Nem tudnánk áthelyezni a raktárba?"

A medve morgott, de a róka ragaszkodott az igazához, ezért végül beleegyezett a medve. Átvitték a halottat a raktárba, ahol a róka gyászolni kezdett, míg a medve visszament főzni.

Amint kilépett a medve, a róka elkezdte felfalni az elhunyt feleségét.  Csak zabált és zabált, amilyen gyorsan csak tudott.

"Mi a helyzet?" Kérdezte a medve néhány perc múlva. "Miért nem hallom a siratást?"

A róka nem felelt, de mohóbban kezdett habzsolni.

Kis idő elteltével a medve újra szólt. "Mi az? Miért nem szól a gyász?"

Ekkorra a róka már gömbölyödött, olyan jól belakott, ezért válaszolt. "Ne zavarj! Lefoglal, hogy egyek! Olyan finom a medve hús! Csak adj még pár percet!"

Ekkor a medve elszörnyedve szaladt a konyhából a raktárba, de a róka már eliszkolt. A medve csupán a farkára tudott egyet rácsapni egy merítőkanállal, amivel a kását kavargatta.

A rókának sikerült elmenekülnie, de azóta is a farkán van a merítőkanál fehér nyoma.

Fordított szöveg forrása: http://oaks.nvg.org/mikko2.html