Hallottatok már arról a fiúról, aki megszerezte az ördögtől a legnagyobb kincsét? Ezt a fiút Erkkinek hívták. Erkkinek volt két bátyja is, mindketten szerencsét próbáltak az ördögnél, de az ördög a legrosszabbat adta nekik. Utolsóként Erkki próbálkozott. A két fivér biztos volt benne, hogy kisöccsük is alulmarad, de tévedtek. No, de ne szaladjunk ennyire előre, elmesélem az egészet elölről.

Egy napon a legidősebb fiú azt mondta: Ideje most már világot látnom, és pénzt keresnem. Ti ketten maradjatok itthon, amíg nem hallotok felőlem.”

Megegyeztek ebben, és a legidősebb fivér útnak is indult. De nem járt sikerrel, munkát se talált, egészen addig, amíg össze nem találkozott az ördöggel. Az ördög ajánlott neki egy helyet, ahol élhet, bár igencsak különös feltételekkel.

„Gyere, dolgozz nekem, megígérem, hogy kényelmes helyed lesz, jól laksz mindennap. Egy alku az ára mindennek: amelyikünk előbb elveszíti a türelmét, az veszít a másikkal szemben, és saját bőréből készít neki csizmatalpat. Ha én veszítem el előbb a türelmem, te kapsz az én bőrömből egy  nagy darabot, viszont ha neked fogy el a türelmed hamarabb, te artozol nekem ugyanezzel.

A fiú kezet adott rá, és elkezdett dolgozni az ördögnél. Egy napon aztán az ördög egy fejszét adott a kezébe, és kihajtotta őt a ház mögé tűzifáért. A legidősebb fivér fogta a fejszét és elindult kifelé, nem okoz nehézséget egy kis favágás, gondolta magában.

Ám az első csapásnál észrevette, hogy a fejsze életlen. Akárhogy próbálta, nem tudott hasítani egy keveset se a fából. „Bolond lennék, ha erre pazarolnám az időmet egy ilyen vacak fejszével!”- fortyogott. Levágta a fejszét a földre, és rohanni kezdett kifelé, akármerre is legyen az, el az ördögtől annak reményében, hogy egy új, jobb munkát talál. Az ördögnek azonban esze ágában sem volt elengedni a fiút, a nyomába eredt, és hamar el is kapta őt. Megkérdezte tőle, miért próbált szó nélkül elmenni tőle.

„Nem akarok neked dolgozni többé” – fakadt ki a fiú keserves hangon.

„Rendben, de azért ne veszítsd el a türelmed emiatt.” – szólt rá az ördög.

„Hát már hogyne veszíteném a türelmem, amikor ilyen ostobaságot vársz el tőlem? Hogy vágjak fát azzal a fejszével?”

„Nos, mivel beismerted, hogy elveszítetted a türelmed, veszítettél ellenem, és be kell tartanod az alku szabályát, kezet adtál rá.”

A legidősebb fivér bőgött, üvöltött, tiltakozott, de hiába. Az ördög hajthatatlan volt. Elővett egy hosszú kést, és felszántotta vele a fiú bőrét, pont annyit vett belőle, amennyi egy pár csizma talpához elegendő.

„Na most már elmehetsz, fiam” – intett az ördög és már ott se volt.

A fiú pedig bicegve, sántítva ment haza, és nyöszörögve mesélte el otthon, hogy járt.

„Beteg vagyok és fáradt. Itthon kell maradnom megpihenni. Valamelyikőtöknek el kell mennie helyettem dolgozni.”

Így hát a középső testvér indult útnak lelkesen, hogy szerencsét próbáljon. De amint elindult, ugyanazzal kellett szembenéznie, mint bátyjának. Elsőre sehol sem kapott munkát, ezért beállt az ördöghöz dolgozni, aki vele is ugyanazt az alkut kötötte. El is vitte ugyanúgy a középső testvért is magához, és egy idő után neki is odaadta azt a haszontalan fejszét, menjen fát vágni. Az első ütés után a középső fivér is megpróbált elszökni, de az ördög őt sem engedte ki a markából, és az ő bőréből is szerzett magának egy szép nagy darabot.

Nem telt el sok idő, és a második fiú is üres kézzel, gyöngén tért haza, keserűen, fájdalmasan mesélt ő is szomorú sorsáról.

„Mégis mi a bajotok?” – kérdezte ekkor Erkki, a legkisebb fiú.

„Majd ha meglátod, te is milyen a világ, és megéled te is azt, amit mi, tudni fogod, mi a bajunk!” – mondták neki.

Másnap Erkki is útra kelt, magára hagyta testvéreit, akik egymást ápolgatták rimánkodva. Erkki is ugyanúgy járt, mint ők. Sehol nem kapott állást, így az ördögöt kellett szolgálnia, ugyanazokkal a feltételekkel, mint testvéreinek.

Az ördög neki is odaadta azt az életlen fejszét, és kiküldte fát vágni. Erkki tudta, hogy nem lesz képes egyetlen fát sem kivágni vele, de ahelyett, hogy mérgelődött volna, inkább csak nevetett egy jót. „Az ördög most biztosan azt hiszi, hogy egy ilyen kis apróság miatt felkapom a vizet, és veszítek ellene! Azt már nem!”

Eldobta a fejszét, és a fák közé ment. Az egyiknél furcsa azjokat hallott, így hát megrázta. Le is pottyant az ördög szürke macskája, éles szemével nézett a fiúra. „Hm, más ennek a macskának a szemébe nézni, mint a többinek. Biztos az ördög műve!” Azzal felemelte a fejszét, és levágta az állat fejét. A fejsze azon nyomban újra éles lett, Erkkinek pedig többé nem volt gondja a favágással. Annyit gyűjtött össze, amennyit csak az ördög kívánt.

Aznap este a vacsoránál azt kérdezte tőle az ördög: „No, Erkki, meg tudtad-e csinálni, amit kértem? „

„Igen, mester, fel is aprítottam a fát.”

Az ördög erre nagyon meglepődött. „Na ne mondjad!”

„Nézd csak meg, ott van kint.”

„Akkor találtál valamit a fák között, jól mondom-e?”

„Semmi különöset, csak egy öreg macskát.”

„És csináltál vele valamit?”

„Csak levágtam a fejét és elhajítottam jó messzire.”

„Micsoda? De hát az az én macskám volt!” – kiáltott fel dühösen az ördög.

„Csak nem fogod elveszíteni a fejed egy macska miatt, ugye? Ne feledd az egyezségünket!”

 Az ördög elfojtotta a haragját és így szólt: „Nem, én nem vesztettem el a türelmem, de te se feledd, hogy ezt nem kellett volna megtenned.”

Másnap az ördög arra kérte Erkkit, hogy ezúttal az erdőből hozzon egy kis fát az ökörszánon.

„A fekete kutyám veled megy, amikor hazafelé tartasz, követned kell majd.”

Nos, Erkki kiment az erdőbe és megpakolta a szánt fával, majd úgy vezette haza a szánt, hogy a fekete kutyát követte. Egész úton minden rendben ment, de amikor megérkeztek az ördög házához, a kutya beugrott a kapu egyik szűkebb résén. „Kénytelen leszek követni, hiszen az ördög ezt akarta.” – mondta magában, és feldarabolta az ökröket akkora darabokra, hogy átférjenek a lyukon, a fát s felaprította és átdobta a kis résen, végül a szánt is apró darabokra törte, a szán martalékai után pedig ő is bemászott.

Este a vacsoránál az ördög ismét megkérdezte: „Erkki, meg tudtad csinálni, amit mondtam neked?”

„Igen, uram, követtem a fekete kutyát.”

„Micsoda? Azt mondod nekem, hogy mindent átpréseltél a kapurésen?”

„Igen, mester, hiszen ezt kérted.”

„De hát az lehetetlen!”

„Nos, akkor csak menj ki és nézd meg.”

Az ördög kiment az udvarába, és amikor meglátta, mit tett Erkki a jószágaival és a szánjával, haragja betakarta az egész arcát.”

Erkki viszont emlékeztette az ördögöt a megállapodásra: „Ugye nem kapod fel a vizet egy ilyen kis semmiség miatt, vagy mégis? Gondolj az alkura, amit kötöttünk!”

„N-n-nem” - remegett az idegességtől az ördög, de próbálta visszafogni magát. „Nem fogom elveszíteni a fejem, de meg értened, hogy nagyon rosszul cselekedtél!”

Egész este aztán zaklatottan, fortyogva gondolkodott Erkki sorsáról az ördög.

„Meg kell szabadulnunk ettől a fiútól! Nincs más lehetőség!” – mondta a feleségének. Amikor persze Erkki is ott volt, nyájas volt vele és kedves, de amint elment, egyből felszínre került a gyűlölete. „Nem lehet békében és nyugalomban élni, amíg ez itt van!” – dühöngött.

„Hát akkor miért nem ölöd meg ma éjszaka, amíg alszik?” – kérdezte ekkor a felesége.

„Jó ötlet! Majd ébressz fel éjfél után egy kicsivel, és megteszem!”

Erkki pedig, mivel nem bízott az ördögben, mindent hallott, így hát az éjjel nem aludt el. Amikor már egy ideje hallotta a horkolást a szomszéd szobából, odaosont az ördög ágyához, halkan karjaiba vette az ördög feleségét, és nagyon óvatosan, nehogy felébressze, a saját ágyába tette. Aztán felvette a ruháit, és befeküdt az ördög mellé, majd ébresztgetni kezdte.

„Mit akarsz?” - mormogta az ördög.

„Pszt! Na, nem mész, hogy megöld a fiút?”

„De igen, itt az ideje.”

Halkan felkeltek, és az ördög leakasztotta a falról a hatalmas pallosát. Aztán odalopództak Erkki ágyához. AZ ördög egyetlen csapással levágta a békésen alvó ember fejét.

„Most pedig, ki kell vinni innen az ágyastól, és be kell dobni a tóba!” – mondta az ördög.

Erkki meg is fogta az ágy egyik végét, az ördög a másikat, és botladozva, csúszkálva vitték ki a sötétben a tóhoz, majd bele is hajították mindenestől.

„Szép munka volt!”- nevetett az ördög.

Azzal vissza is bújtak az ágyba együtt, és az ördög el is aludt rögtön. Másnap reggel azonban, amikor felkelt és reggelihez készült volna, Erkkit találta az asztalnál, aki éppen a zabkásáját kevergette békésen.

„Hogy kerülsz te ide? És hol a feleségem?” – kérdezte az ördög.

„A feleséged? Hát nem emlékszel? Levágtad az este a fejét, és bedobtunk ágyastól a tóba. De senki nem fogja megtudni!”

„Micsoda?” – mondta az ördög, de többet már nem is tudott szólni, úgy bőgött ugyanis, mint egy kisgyerek.

Erre a fiú csak annyit felelt: „Ugye, nem fogod elveszíteni a fejed a feleséged miatt? Az alkunk még áll!”

„Nem, nem fogom, de az már biztos, hogy nagyon csúnya játékot űzöl velem.”

Az ördög a felesége nélkül magányos volt, ezért néhány nappal ezután máris úgy döntött, hogy új asszonyt hoz a házhoz.

„Erkki, van számodra egy feladat, hogy ne unatkozz, amíg távol vagyok. Itt van egy hordónyi vörös festék. Kezdj neki, mert az egész háznak ilyen lángoló vörösnek kell lennie, mire hazaérek.”

„Lángoló vörösnek”, ismételte Erkki. „Jól van, bízz bennem, az egész ház lángoló vörös lesz, mire hazaérsz.”

Amint az ördög elindult, Erkki alig pár perc alatt felgyújtotta az egész házat, de úgy, hogy jó messze is látni lehetett az égen a füstöt és a vöröses fényt. Nagy ijedtségében az ördög visszasietett, hogy még idejében odaérjen a lángokban álló házához.

„Látod? Megtettem, pont ahogy kérted, nagyon szép lett, nem igaz? Lángoló vörös az egész!”

Az ördög haragja is majdnem úgy füstölgött, mint az immár romos háza. „Te,  te…” – kezdte volna, de Erkki leállította: „Ugyan már, hát csak nem fogod elveszíteni a türelmedet emiatt a kis tűz miatt? Vagy nem áll az alkunk?”

Az ördög erőt vett magán és azt mondta: „Nem, akkor sem fogom elveszteni fejem, de csak mondom, hogy már szörnyen elegem van belőled!”

Másnap az ördög ismét udvarolni készült, de mielőtt elindult, azt mondta Erkkinek: „Most fogsz elbukni, csak figyelj! Azt akarom, hogy amíg távol vagyok, építs három hidat a tó fölé, de nem készítheted el se fából, se kőből, se vasból, se földből. Megértetted?”

Erkki csak tettette, hogy megrémült: „Most tényleg kifogtál rajtam, jó nehéz munkát adtál…”

„Nehéz vagy könnyű, mindegy, csak csináld!”

Erkki megint megvárta, hogy az ördög elmenjen otthonról, aztán kiment a mezőre, és levágta az ördög összes jószágát. A csontjaikból pedig három hidat emelt a tó fölé, az elsőhöz csak koponyákat, a másodikhoz bordákat, a harmadikhoz pedig patákat és lábcsontokat használt fel. Nem sokkal később az ördög hazaért, Erkki találkozott vele a hidaknál, és azt mondta: „Nézd, mester, megcsináltam mind a három hidat, fa, vas, kő és föld nélkül!” Amikor az ördög rájött, hogyan készítette el a hidakat, már nem tudta türtőztetni magát, végezni akart a fiúval, de Erkki csak annyit mondott: „Csak nem veszíted el a fejed néhány jószág miatt? Hiszen megegyeztünk!” Még egyszer, utoljára az ördög megpróbált úrrá lenni a haragján, és csak megdorgálta egy kissé Erkkit.

Az ördögnek sikerült elcsábítani egy hajadont, és nemsokára oda is vitte az új asszonyt.  Az új feleség nem igazán volt oda azért, hogy osztoznia kell a házon és a telken Erkkivel, ezért az ördög megígérte neki, hogy megöli a fiút. „Ma este, amikor alszik. Megteszem.”

Erkki persze résen volt, és kihallgatta őket, majd elő is készült az újabb cselhez. A köpülőt betette a takaró alá, és a feje helyére egy nagy követ rakott. Aztán összekuporodott a kályhánál, és békésen elaludt.

Az éjszaka el is indult az ördög, leakasztotta a falról a hatalmas pallosát, és Erkki ágyához lopakodott. Az első csapással a követ találta el, ami el is csorbította fegyverét. Másodjára már szikrákat is szórt ütésével.

„Eh, de nehezen akar ez meghalni, talán lejjebb kellett volna ütnöm rá.”

És harmadjára a köpülőre csapott le erélyesen. A köpülő darabjaira szakadt, és beterítette a szobát.

Az ördög kuncogva tért vissza felesége mellé. „Na, most elkaptam!”- mondta a feleségének.

De másnap reggel ismét ott találta Erkkit, aki úgy tett, mintha mi sem történt volna.

„M-mi? Te… nem érezték semmi furcsát tegnap éjjel?”

„Csak a szúnyogok piszkálták meg egy kicsit az arcomat.” – felelte Erkki.

„A penge sem öli meg! Talán el kéne égetnem!” – latolgatta az ördög felesége előtt.

Így hát az éjjel beküldte Erkkit az istállóba aludni. Erkki le is vitte az ágyát az istállóba, de amikor már besötétedett, áttolta a szénaólba, ahol egész éjjel nyugodtan aludt.

Az éjszaka közepén az ördög fel is gyújtotta az istállót. Korahajnalban, mikor az istálló már leégett, Erkki visszavitte az ágyát az istálló helyére, így reggel, amikor az ördög újra kiment, láthatta, milyen nyugodtan és sértetlenül alszik a fiú a füstölgő darabok között.

„Erkki! Te végig itt aludtál?”

„Igen, egész jól aludtam, csak egy kicsit fáztam.”

„Fáztál” – ismételte az ördög elhaló hangon.

Ezután már csak egy dolog járt az ördög fejében: meg kell szabadulnia Erkkitől. „Az a fiú az idegeimre megy! Nem bírom tovább! Most mi tévők legyünk?”  Egyik tervet vetették el a másik után, míg végül megegyeztek, ám ez a megoldás inkább menekülés volt, mint szabadulás. Egyetlen megoldásként ugyanis azt eszelték ki, hogy ők szöknek meg Erkki elől, elköltöznek, amíg a fiú az erdőben dolgozik. „Elküldöm egy napra az erdőbe fát vágni, és amíg távol van, mi összeszedjük minden vagyonunkat, és kivisszük egy távoli szigetre, így amikor visszatér, már messze járunk.” Ezt mondta feleségének az ördög.

Erkki viszont ezúttal is kihallgatta őket, és másnap, amikor már azt hitték, hogy elindult, visszalopózott a házba, és elrejtőzött a hatalmas ágyneműjükben. Az ördög és a felesége pedig mit sem sejtve megérkeztem a szigetre, és elkezdtek kipakolni. Erkki pedig ott lapult az ágynemű közt, amikor meglátták, azt hitték, káprázik a szemük. Az asszony panaszosan szólt férjéhez: „Ha igazán szeretnél, levágtad volna a fejét!”

„Én megpróbáltam! De sose sikerült volna. És bár mindig is tudtam, hogy a finn milyen konok, makacs nép, de hogy őszinte legyek, még sosem találkoztam Erkkihez hasonlóval.”

De a feleség csak nyöszörgött és morgott, amíg az ördög meg nem ígérte neki még egyszer, hogy levágja a fiú fejét. A feleség azt felelte: „Ez a beszéd, majd felébresztelek, ha elaludt.” Az asszony azonban nagyon kimerült a hosszú nap után, és amint letette a fejét, már el is aludt. Erkki pedig kihasználta a lehetőséget, és ugyanúgy bánt el ezzel az asszonnyal is, ahogy az előzővel. Ismét betette a feleséget a saját ágyába, és maga feküdt az ördög mellé, majd felébresztette őt, és az ördög el is ment Erkki szobájába, hogy levágja a fejét. Másnap reggel, amikor rájött, hogy mi történt, már alig állt a lábán a fortyogó düh minden erejét felemésztette.

„Most már takarodj innen, Erkki! Soha többé nem akarlak itt látni!”

Csak nem veszted el a fejed a feleséged miatt?”

„Már hogyne veszíteném el a fejemet! Szerettem ezt az asszonyt, érted ezt?  És már azt sem tudom, hol keressek olyan jó feleséget, amilyen ő volt. Úgyhogy most már hordd el magad, de gyorsan!”

„Rendben van. Elmegyek, de addig nem, amíg meg nem adod a tartozásod.”

„Mivel tartoznék én neked?! Többszörösen fizettelek ki, a házammal, a jószágaimmal, két feleségemmel, és mindennel!

„De elveszítetted a türelmed, és most meg kell adnod az alkunk rád eső részét. Egy nagy bőrdarabot, pont két pár csizmányit. Ebben egyeztünk meg!”

Az ördög bőgött, nyüszített, káromkodott, de hiába. Erkki nem hátrált meg. Esze ágában sem volt addig távozni, amíg be nem hajtja az ördögön a fogadást.

Az ördög bőréből aztán a valaha volt legjobb csizmákat készítette el a világon. Sok évig kitartott. Talán Erkki még ma is az ördög bőrén jár-kel, lépteitől dübörög az égbolt és az erdő. Híre is ment ennek az egész országban, és mai napig megállítják Erkkit az országúton, hogy megnézhessék a csizmáját, ami az ördög bőréből készült. Szerte a világból érkeztek még kíváncsi utazók, hogy szemügyre vehessék a lábbelit, és amikor találkoztak Erkkivel, faggatni kezdték.

„Mondd csak, hogy kaphattál pont te az ördög bőréből?”

Erkki nevetve válaszolt: „Sosem veszítettem el a fejem!”

Kérdezzétek csak meg az ördögöt, azóta senkivel sem kötött olyan alkut, mint a három fivérrel.

Fordított szöveg forrása: http://oaks.nvg.org/fintal9.html

Kép forrása: https://www.gutenberg.org/files/33002/33002-h/33002-h.htm