Egy napon, mikor a róka az erdőt járta, összefutott egy idegennel "Szép Napot!" Üdvözölte. "Hát te ki volnál?"

"Én a macska vagyok." Felelte az idegen. "Eddig egy farmon szolgáltam, de el kellett jönnöm onnan."

"Rosszul bántak veled?" Kérdezte a róka.

"Nem, nem volt olyan rossz. Nagyon is jól odafigyeltek rám, de napról napra szegényebbek és szegényebbek lettek, míg végül nem maradt elég, hogy minket, állatokat is meg tudjanak etetni. Aztán egy napon véletlenül kihallgattam a gazdát, miközben a feleségével azon gondolkoztak, hogy ha nem javul a helyzet, engem esznek meg legközelebb. Ekkor úgy éreztem, hogy ideje szedni a sátorfámat."

"Szegény macska." Mondta a róka. "Micsoda szörnyűségeket kellett átélned! Várj csak! Miért nem állsz be hozzám szolgálni?"

"Melletted biztonságban tudhatom magamat?" Kérdezte a macska. "Védelmezni fogsz?"

"Hogy biztonságban leszel-e?" Hencegett a róka. "Kedves cicám! Onnantól kezdve, hogy a szolgálatomba lépsz, nem lesz állat, aki ne teljes tisztelettel vagy többel bánna veled!"

"Nagyszerű! Akkor elfogadlak mesteremnek!" Mondta a macska.

Az üzlet megkötetett, így a róka elkezdte kiképezni az új cselédet.

"Na, mond csak: mit teszel, ha összetalálkozol véletlenül a medvével?"

"Csak egy dolgot tehetek, mester: felszaladok a fára."

A róka nevetett "Több módot is találnod kell az ilyen helyzetekre! Végy engem: nekem jó pár száz technikám van arra, hogy mit tehetnék, ha összefutnék a medvével."

Ahogy a róka kacarászott, lassan kilépett egy fa mögül a medve, hogy szelíden a róka mögém lépjen. A macska már akkor felszaladt egy fára, mikor meglátta. Mielőtt a róka mozdulni tudott volna, a medve a vállára fektette karmait, hogy ne próbáljon elszaladni.

"Jaj, mester! Hogy lehetséges ez?" Kiáltotta a macska a fáról. "Én az egyetlen módszeremmel elmenekültem, míg téged száz technikával is elkapott!"

A róka fittyet hányt a macska szavaira. Hátratekintett a medvére. "Kedves régi barátom! Miért üdvözölsz ilyen modortalanul? Felsebzed a vállamat, de nem értem, hogy mi okod van erre. Pedig tudod, hogy mindig jó és hűséges cimborád voltam."

"Hogy te? Hűséges cimbora?" Morgott a medve.

A medvén eluralkodtak az érzelmei, ezért szélesre tátotta az állkapcsát, hogy hangos üvöltéssel nyomja el a róka nagyképűségét. Azonban ezzel esélyt adott a rókának a szökésre. A róka gyorsan kicsusszant a medve karmai közül, aki megszeppenve nézte annak hűlt helyét.

Később, mikor tiszta lett a levegő, visszajött a róka, hogy előhívja a macskát. "Látod? Semmiség volt előcsalogatni a legjobb orcáját." Nevetett.

Látta, hogy alig sikerült meggyőznie a macskát, ezért nem is erőltette tovább a tárgyat. "Gyere! Ideje hazamenni."

Fordított szöveg forrása: http://oaks.nvg.org/mikko2.html

Kép forrása: http://www.kuriosas.com/vintage-finnish-book-illustration-outi-markkanen/

"Jóságos Ég!" gondolta magában a róka, miközben elrepült a varjú, "Ez egészen biztosan nem az én napom! Már a karmaimban volt a vacsorám, de hagytam kicsusszanni!"

Sóhajtozva és fejét rázva, lassan elkezdett visszaballagni az erdőbe.

Ekkortájt történt, hogy a medvének elhunyt a felesége, ezért siratókért kutatta át a vidéket. Először a farkassal találkozott.

Megszólította. "Elvesztettem a feleségemet, ezét olyanokat keresek, akik segítenének rendesen meggyászolni. Mond csak farkas, tudnál-e gyászolni?"

"Hogy én? Hát, hogy a viharba ne tudnék, csak hallgasd!"

A farkas az égre emelte az orrát, majd hangosan és hosszan vonyított.

"Látod?" mondta a medvének. "Nálamnál jobbat nem fogsz találni, aki erősebben tudná gyászolni a feleségedet."

Azonban a medve megrázta a fejét.

"Nem elég jó." Sóhajtotta. "Egyáltalán nem tetszik, ahogy siratod a holtat."

Tovább nézett a medve, így keresztezte az útját a mezei nyúl.

"Szép napot! Tudsz-e gyászolni? Mutasd meg, hogy megy neked a siratás!"

A nyúl reszketve nyüszített, mintha halottat kéne búcsúztatnia.

"Nem elég jó." Morogta a medve. "A te gyászod sem tetszik nekem."

Így elindult újra a medve, majd hamarosan beleütközött a rókába.

"Üdv! Elhalálozott a feleségem, ezért olyan valakit keresek, aki segítene tisztességesen meggyászolni. Tudsz-e siratni?"

"Én? Ki tudna jobban nálam?" Bizonygatta a róka "Ha én siratok valakit, akkor az ég is szomorú lesz! Mélységes bánattal és hosszan, mégis gyengéden szól belőlem a gyász! Hallgasd!" És a róka olyan szívszorító gyászba kezdett, hogy a szél is elhallgatott.

A róka azt jajgatta:

"Med! Med! Med!

A medve felesége a mennybe ment!

Lax! Lax! Lax!

Kezében az orsó többet nem fordulhat!

Szemek! Szemek! Szemek!

Többé nem sütnek azok a csodás kezek!

Lég! Lég! Lég!

Szemében a tűz többé nem ég!

Remegj! Remegj! Remegj!

Nincs többé öl, amiben szenderegj!

Sötét! Sötét! Sötét!

Hullassa mindenki a könnyét

A medve halott feleségéért!

Med! Med! Med!"

A medve teljesen meghatódott. "Gyönyörű! Gyönyörű!" Hüppögte a rókának. "Milyen jól ismerted őt! Menjünk a házamba, hogy gyászolhassunk még! Milyen gyönyörű siratás a tiéd!"

A róka elment a medve otthonába. Az elhunyt feleséget egy lócára volt fektetve a konyhában. "Most gyászolj felette, míg én zabkását készítek."

"Nem, nem!" Mondta a róka. "Itt nem tudok gyászolni! Füstös az egész szoba, így pillanatok alatt tönkremegy a hangom! Nem tudnánk áthelyezni a raktárba?"

A medve morgott, de a róka ragaszkodott az igazához, ezért végül beleegyezett a medve. Átvitték a halottat a raktárba, ahol a róka gyászolni kezdett, míg a medve visszament főzni.

Amint kilépett a medve, a róka elkezdte felfalni az elhunyt feleségét.  Csak zabált és zabált, amilyen gyorsan csak tudott.

"Mi a helyzet?" Kérdezte a medve néhány perc múlva. "Miért nem hallom a siratást?"

A róka nem felelt, de mohóbban kezdett habzsolni.

Kis idő elteltével a medve újra szólt. "Mi az? Miért nem szól a gyász?"

Ekkorra a róka már gömbölyödött, olyan jól belakott, ezért válaszolt. "Ne zavarj! Lefoglal, hogy egyek! Olyan finom a medve hús! Csak adj még pár percet!"

Ekkor a medve elszörnyedve szaladt a konyhából a raktárba, de a róka már eliszkolt. A medve csupán a farkára tudott egyet rácsapni egy merítőkanállal, amivel a kását kavargatta.

A rókának sikerült elmenekülnie, de azóta is a farkán van a merítőkanál fehér nyoma.

Fordított szöveg forrása: http://oaks.nvg.org/mikko2.html